#mondokvalamit

Végtelen percek

Vannak napok, amikor nehéz ólommá változik testünk. Minden mozdulatot nyikorgó, elszáradt jajveszékelés, vagy csupán ráncok húzta tekintet követ. Ilyenkor minden egyes eltelt óra kész olimpia. Felkészülés követ minden egyes döntést, mint mosdóba menetel, mosolygás vagy csak maga az étkezés. A célhoz minden létező akarattal felvértezve lépünk, majd elindulunk. Lassan, nagyon lassan. Tovább tart minden, végtelen percek rohannak el mellettünk. Aztán…

Read More

#mondokvalamit

Vánszorogjunk tovább

Végre, több hónap után, rávettem magam a vérvételre. Elfáradtam, de feltápászkodtam, és úgy döntöttem, vánszorogjunk tovább, előre. Az eredményt a kezemben tartva huppantam a földre. Mit sem törődve velem, az a darab papír kárörvendően vágja arcomba azt, amit többünknek is jelent talán a betegségünk: szélmalomharc. Annyian vagyunk, akik értelmetlennek véljük a küzdelmet, belefáradunk, és nem megyünk tovább, aztán mégis tesszük…

Read More

#mondokvalamit

Gondtalan ráncok

Jöhetnék a manapság divatos motivációs dumával, hogy ha igazán akarod, sikerül, csak hozzáállás kérdése, és a többi. Igen ám, csak mi van akkor, ha minden stimmel, magaménak tudhatom az elhivatottságot, erőt, feszegetve a betegségek miatt beszűkült határaimat, ám mégis gödörről-gödörre botladozom. Nem érdekel ki, mit gondol, hogy úgy vélik nem teszek eleget vagy milyen gondtalan ráncok kacsintgatnak arcomról! Vannak mélypontjaim,…

Read More