#mondokvalamit

Büszkének lenni (Újévi bejegyzés)

Ha visszatekintünk az elmúlt évünkre, nem feltétlenül a gondtalanság az, ami eszünkbe jut. Nem az, hogy mennyi öröm ért vagy mit értünk el, hanem a nehézségek, amik sújtottak. Ugyanis az élet ilyen! Lehet, hogy ahol elvesz, ad is valamit cserébe, de a rohadt, nagy igazság az, hogy nem érdekli a balansz, a ying és a yang. Igazságtalan, és olyan poklokat…

Read More

#mondokvalamit

Ránk nyálazott cédulák

Rámutatni szóban vagy gondolatban valakire, és telis-tele ragasztgatni vajon fair? Egyáltalán mi az? Cseppet sem magyar szó, de azon kívül? Mi az, ami ma hiteles? Számít? Vajon, tényleg számítanak azok a cédulák rajtunk? Elvégre, ha körülnézünk, gyönyörködünk a varázslatos, karácsonyi fényekben, a havat hozó égben, a fázó, felhőkbe takaródzó Napban, a békés, varjak kacajától visszhangzó, téli tájban, akkor nem vesszük…

Read More

#mondokvalamit

Fordíts a papíron!

Te, aki egészséges(ebb) vagy, kolléga, főnök, barát, családtag, társ. Most, neked #mondokvalamit. Megesik, hogy kedvetlen vagyok, magamhoz képest csendes, az arcom gondterhelt ábrázatot ölt magára. Ha kérdezel, válaszolok, olyannyira röviden, ahogy az emberileg lehetséges. Nem nevetgélek, poénkodom vagy játszom el, hogy Andersen vagyok. Meglehet az is, hogy ingerültebb vagyok, és a kedvesség aznap hiányzik szótáramból. Nos, fordítsunk egyet a papírunkon.…

Read More

#mondokvalamit

A vár, amiben élek

Sokszor tűnődöm el, vajon megfelelő módon, hasznosan töltöm el a szabadidőmet? Beosztva, felosztva, megtervezve vagy legalábbis kellő figyelmet szentelve rá? Tegyük félre azt az állapotot, amikor a haverok, azaz a betegségek bulit csapnak bennünk, képzeljük el azt, mi lenne, ha…én is ezt teszem, aztán valahogy felpofozom magam. Miért? Mert nem az a lényeg, mi lenne, ha…Az a lényeg most mi…

Read More

#mondokvalamit

Ha feladod

Vannak napok, sőt hetek, amikor már csúszol-mászol a könnyeid áztatta, nedves avaron, és csak üvöltesz, hogy nem bírod tovább, feladod! Van úgy, hogy összefog a világ ellenünk, hiábavalóvá téve minden, a testünkre, lelkünkre tett próbálkozásunkat. Megöli, megfojtja azt, szépen, lassan, míg végül azt nem érezzük, nincs más kiút, csak feladás. Közhely, hogy mindig van más út! Igenis van, amikor az…

Read More

#mondokvalamit

“Sokminden”

A napokban megjelent egy cikk rólam, és a blogról, melyhez a történetünket meg kellett írnom. Betűvetés közben pedig történt valami. Ahogy sorra fontam a szavakat egymás után, elkezdtem emlékezni. A skiccből film lett, varázsütésre. Ahhoz, hogy a blog életre kelhessen szükségem volt tapasztalatra. Nem valami hétköznapi, eseménydús létre gondolok, hanem arra, amit csak a betegség képes tanítani az embernek. Ahogy…

Read More

#mondokvalamit

Ugyanaz a kérdés

Érnek csalódások. Elveszítünk egy kedvenc ruhadarabot a felszaladt kilóktól, hobbit a betegség miatt, ami egyúttal búcsúra kényszerít az egyik legfontosabb dologtól, amit az ember a legjobban szerethet önmagában: az egészségtől. Fontos lehet egy érzés, egy illat, amitől meg kell válnunk, egy szokás vagy mozzanat. Bármi legyen is, a kérdés ugyanaz marad. Ez a kérdés majd fontos mozgatórugóvá válik. Mikor? Majd!…

Read More

#mondokvalamit

Kalandra fel!

Van úgy, hogy az embernek nem elég elhatároznia, hogy útnak indul, és saját kalandot keres magának. Olykor nem elég a lázadás, mert hiába ostorozzuk az önsajnálatban cseppet sem lubickoló önmagunkat, ha az akadályt nem a lelkünk emelte elénk, hanem a csapdáért a gaz testünk felelős. Kép forrása: We Heart It Természetes mechanizmus néha olyan ingoványos, dermesztő talajra lépni, ami az…

Read More

#mondokvalamit

Megkeresem az őszt

Napok óta mást se tettem, csak a testemre figyeltem. Tűrtem csendben, ahogy az időváltozás karmai tépnek szét, majd raknak össze, darabról-darabra ragasztanak szépen, lassan. Figyeltem. Oly csendben, ahogy a napsugár simogatta, és festette át színpompássá a faleveleket, úgy, ahogyan a kék ég hagyta élvezni az őszt. A testemre figyeltem. Arra, hogy fájnak az ízületeim, hogy a lábaimat elkerüli az erő,…

Read More

#mondokvalamit

Stigmatizálni

Már évek óta mondhatom, hogy autoimmun beteg vagyok. Évek óta tudja a családom, hogy a testem ellenem fordult, és azóta is próbálkozik. Az más kérdés, hogy nem hagyom! ?Ami a leginkább elgondolkodtatott, az a család hozzáállása, egy hétvégi negatív tapasztalat miatt. Újra, és újra fel kell címkézni, és azt mondani, fiatal vagyok, majd elmúlik! Nem vagyok beteg, csak úgy hiszem!…

Read More