#mondokvalamit

Megkeresem az őszt

Napok óta mást se tettem, csak a testemre figyeltem. Tűrtem csendben, ahogy az időváltozás karmai tépnek szét, majd raknak össze, darabról-darabra ragasztanak szépen, lassan. Figyeltem. Oly csendben, ahogy a napsugár simogatta, és festette át színpompássá a faleveleket, úgy, ahogyan a kék ég hagyta élvezni az őszt. A testemre figyeltem. Arra, hogy fájnak az ízületeim, hogy a lábaimat elkerüli az erő, hogy október első hetét infúzióval kezdem, és a lelkemben eközben tombolt valami. Valaminek a hiánya.

Ma reggel ráébredtem, hogy még nincs késő!
Meghallottam a Csoda hívogató szavát, és a testem elcsendesült. Rájöttem, talán az utolsó pillanatban, hogy vannak olyan pillanatok, amikor valamit el kell csendesíteni ahhoz, hogy hallhassunk olyan dallamot, amire szükségünk van. Amire mindvégig szükségünk volt.

Úgy döntöttem, ma elmegyek! Igen, elmegyek, és történjék bármi, most nem figyelhetek a testemre! Elmegyek, és megkeresem az őszt, magamhoz ölelem, és hazaviszem.

Kép forrása: Pinterest

0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.